Egy karikacsapásra!

 Új év alkalmából itt az új rész! Bocsánat amiért ilyen későn hoztam, de egyszer már leírtam, csakhogy voltam olyan hülye hogy véletlenül kitöröltem az egészet és nagyon nehezen vettem rá magam az újra írására. Remélem tetszeni fog nektek! Boldogságban és Sikerekben gazdag új évet kívánok minden olvasómnak!

ui: Köszönöm a két feliratkozót! Remélem majd többen is csatlakoztok és elnyeri a blog a tetszéseteket! Igyekszem minnél hosszabb és érdekesebb részeket írni! Visszajelzéseknek mindenféleképpen örülnék! Jöhet hideg is, csak ha kultúráltan írtok és nem harapjátok le a fejemet! :) Köszi hogy benéztél!

 

 

*SZOMBATON*

'Szia'-köszönt Zayn!

'Szia!'-mosolyogtam.

'Nagyon csinos vagy!-mosolygott és elkísért az autójához.

'Te sem panaszkodhatsz.'-mosolyogtam.

Épp beakartam csatolni a biztonsági övet amikor beragadt és nem jött tovább. Elég cikinek éreztem megkérdezni de a végén rávettem magam.

'Uhm. Zayn segítenél?'-kérdeztem.

'Persze! Miben?'-válaszolt kedvesen.

'Beragadt az övem.'-mondtam.

 És éreztem ahogy elönt a forróság szégyenemben. Mintha olyan kövér lennék hogy nem ér át az öv. Az egyik kezével az államnál, a másik kezével pedig a csípőmnél húzta meg az övet, és egy kattanással be is kapcsolta azt.

'Így ni!'-mosolygott majd magát is becsatolta aztán elindultunk.

    A moziban mindenki olyan furcsán nézett rám. Rossz előérzetem támadt.

'És kiválasztottad már a filmet?'-kíváncsiskodtam.

'Nem, válaszd ki te!'-mosolygott.

'Inkább válasszuk ki közösen.'-vágtam rá.

'Milyen filmeket szeretsz?'-kérdezte.

'A horrort. Te szereted?'-kérdeztem.

'Az egyik kedvenc műfajom.'-mondta.

'Nos, akkor a 'Démonok között ' jó lesz?'-kérdeztem.

'Jó lesz. Akkor megveszem a jegyet.'-mondta és elváltunk egymástól pár percre, amíg Ő beállt a sorba.

Aranyos srácnak néz ki. Talán most az egyszer nem fogtam mellé. El is tudnám magam képzelni mellette öregként, vagy ahogyan a kisbabánkkal játszik. Gondolat menetemet egy furcsa tekintet zavarta meg. Vagy is több. Mintha valami figyelmeztetés, vagy fenyegetés lenne. Hát jó..

'Itt vannak a jegyek.'-lebegtette meg a szemem előtt viccesen.

'Akkor gyere és hozzunk nasit. '

'Szia.Én egy popkornt kérnék és egy pohár Coca kólát.'-mondtam mosolyogva és Zaynre tereltem a tekintetem, de valami bűzlött nekem. Zayn dermedten nézte az eladó srácot és a fiú is. Farkas szemet néztek, vészjósló volt.

'Zayn?'-próbáltam magamra vonni a figyelmét.

'Bocsánat..csak. Én is ugyanazt kérem mint Stormy.'-mondta a srácnak.

Ideadta nekünk a nassolni valót, én pedig kifizettem aztán bementünk a vetítésre. Az alatt a pár perc alatt azon filóztam hogy vajon mi volt ez? Netalán ismerik egymást? Vagy..? Nem akartam kínos helyzetbe hozni de megkérdeztem.

'Mi volt ez? '-kíváncsian kérdeztem.

'Mi?'

'Hát az eladó sráccal.. tudod.?'-mondtam

'Ez kínos.. Csak az a fiú annyira bámult téged hogy én...'-nem fejezte be mondandóját.

Szóval féltékeny lett? Ez olyan édes.. és az azok a boci szemek amikkel rám nézett, majdnem elolvadtam.

'Értem.. De ne aggódj! Nem olyan lány vagyok aki, csak úgy ott hagyja a másikat.'-nyugtattam. Egy mosolyt intézet felém.

A film nagyon ijesztő volt. Néha megrezzentem a helyemen, és ilyenkor Zayn megölelt. A hangulata nyomasztó volt, minden egyes percben izgultam és kiszámíthatatlan volt. A legrosszabb az volt hogy igaz történet ami még jobban furcsa, hiszem nem gondolná senki sem hogy ilyenek léteznek.  Végül is élvezetes film volt, kivéve az a része amikor a mellettem ülő szemüveges kretén, rám támaszkodott, belém kapaszkodott és kiszolgálta magát az én kukoricámból. Nem szóltam Zayn-nek, aki teljesen elveszett a film alatt és nem akartam hogy balhé legyen. Kicsit sajnáltam hogy vége lett a filmnek, de boldog is voltam hiszen eléggé megrémisztett, ja és nem persze még folytatodott az este mert még csak 21:49 perc volt. Ugy beszéltük meg hogy még elmegyünk táncolni, nem rég nyílt ki a Coco Dance klub. Tudom valami pornós név de nem az. Azonban kaptam egy olyan hívást ami nem tűrt halasztást.

'Itt Stormy.'

'Stormy! Kérlek hozz segítséget! Carmen és még két verőembere utánam kutat a házamban. Még nem találtak meg.'-suttogta riadtan a telefonban.

Én meg csak.. mondom, mi van? Carmen itt van? Nem azt mondta hogy végleg elmegy? Meg két verőemberrel?

'Mi csoda? És mégis miért segítsek? Magad kerested a bajt. Különben is. Milyen férfi vagy te hogy bújdosol?'-hezitáltam.

'De ezek nagyon furák, és kérlek segíts!'-mondta és elhallgatott.

Gondolom közeledett valaki felé.

'Istenem! Ezt is nekem kell megoldanom! Máris megyek, tarts ki!'-mondtam és lecsaptam a telefonom.

'Zayn el kell mennem nagyon gyorsan!'-mondtam és felkaptam a táskámat majd az ajtó felé indultam.

'Mi az? Valami baj van?'-nézett rám értetlenkedve.

'Igen! Nagyon nagy baj! Egy barátomnak szüksége van a segítségemre vagy megverik.'-mondtam kifelé menet.

'Egyedül akarsz oda menni?  Elkísérlek!'-mondta és jött utánam.

'Nem! Nem szeretnélek belekeverni, még az kell hogy téged is megverjenek!'-mondtam és a hajamat elsimítottam a számból.

'Olyan gyengének nézek ki?'-kérdezte.

'Nem erről van szó! Csak.. nem repesnék az örömtől, ha miattam bajod esne! De tényleg sietnem kell!'-mondtam és fogni akartam egy taxit, de megragadta a karom és szépen elvezetett a kocsijáig és így szólt.

'Mond merre menjek!'

'Zayn...'-próbáltam hatni rá de nem ment.

'Na jó, menj egyenesen aztán balra az első kanyarnál.'-diktáltam.

Becsatoltam magam ezuttal sikeresen, aztán bele taposott a gázba. Egy perc alatt újra kérdően nézett rám barna szemeivel, várva az újabb utasításokra.

'Itt fordulj jobbra aztán egyenesen. Utána csak gyalog lehet oda menni.'-mondtam és a hátrapillantó tükörből  stíröltem, mert az egy kicsit feltűnő lett volna ha folyton csak bámulom. Néha észrevette  és elmosolyodott. Ahogy közeledtünk, egyre kihaltabbak lettek az utak. A sötétség elnyelt mindent, a lámpák fénye nem sokat ért.

'Itt vagyunk. Még meggondolhatod hogy velem jöjj-e.'-néztem rá és az egyik lábammal már kint voltam a kocsiból.

'Veled megyek.'-mondta és kiszált, majd futni kezdtem és jött utánam, kapkodva a lábait.

'Asszem erre lesz.'-hadartam kifulladva.

Nem sokat lehetett látni, arra már lámpák sem voltak, így a telefonom fényének segítségével tájékozódtam a sötétben.

Jobbra fordultunk és már látni lehetett a házat. A fények nem voltak felkapcsolva, ez fura is volt. Talán ez valami szivatás vagy mi?

'Itt nincs senki.'-mondtam levegőért kapkodva.

'Azért szerintem nézzünk be.'-mondta és a kilincset lehúzta de az nem nyílt ki.

'Be van zárva.'-mondtam.

'Nem jöttem volna rá, ha nem mondod.'-mosolygott.

Mindig mosolygott. Zayn tele van energiával. Ilyen fiúval nem találkoztam.

'Megnézem a pótkulcsot.'

Zayn arrébb állt míg én lábujjhegyen állva próbáltam felérni az ajtófélfa tetejét. Nem itt volt a kulcs. Megnéztem a lábtörlő alá de ott sem volt semmi.

'Nincs kulcs.'-nyílványítottam ki a tényt.

'Akkor állj arrébb, kérlek.'-mondta.

Felgyürte pulóvere ujját majd hátrált pár lépést aztán az ajtónak rontott vállal, ami betört. Sötét volt és a por el lepett mindent. Kezemmel a kapcsoló után keresgéltem és sietve felkapcsoltam a villanyt. Akkor olyat láttam, amit nem kellett volna. Carmen volt az, és még két testes férfi. Morogva néztek rám, megzavartam őket valamiben. A szemeik vérben forogtak és a fülük is teljesen eltért egy normális emberétől.

'Mi a fasz? Carmen! Mit csinálsz?'-hitetlenkedve néztem rá és a bandájára.

'Szia Stormy.'-mondta beképzelt hangon. Épp Lionel-t keresstük de már megtaláltuk. Nem igaz Chris?'-nézett hátra, egy pillanatra.

'Engedd el! Ne foglalkozz vele! Hibás volt mindannyian tudjuk, de ne gyilkold meg. Ne tapadjon vér a kezedhez.'-próbáltam lebeszélni.

'Stormy. Te nem ismersz! Már rég vér tapad a kezemhez.'-mondta fogát vicsorítva.

'Zayn hát te meg mit keresel itt?'-kérdezte Carmen.

'Fejezzétek be. Tűnjetek el!'-mondta felháborodott hangon Zayn.

Ezek ismerik egymást?! Mi a jó fene folyik itt...

'Már nem  te vagy a falka vezér!'-mondta Chris a hosszú szőke hajú, hippi kinézetű agyon gyúrt srác.

'Na jó nem tudom ki-kicsoda vagy micsoda, de ezt fejezzétek be!'-mondtam.

A barna hajú fiú nyakánál fogva felemelte Lionel-t, míg Carmen oda ment Zaynhez és 'vicsorogtak' egymásra. Zayn is olyan.  Valamit tennem kell, mert megfog fulladni Lionel! Minden bártorságomat összeszedtem és úgy döntöntem megpróbálom megtámadni a Lionel-t folytogató férfit. Váratlanul közeledtem de elkapott Chris, és engem is folytogatni kezdett. Erős, lapát tenyerével átérte egy kézzel is a nyakam és szorítani kezdte. Magasra emelt és onann nézett. Zayn amikor észre vette a nevem kiabálta de mikor elindult Carmen kiengedte óriási karmait és Zaynbe meresztette, aki véresen a földre zuhant, a szemeiből tehetetlenség tükröződött vissza reám. A könnyem csordult érte. Vissza néztem a támadomra aki engem folytogatott de nem tehettem semmit.  Ugy éreztem az utolsó lélegzetem is kiszorult belőlem. De ekkor, Chris háta mögött feltünt valami fura. De amint a kép kitisztult láttam Sparkle fájdalommal teli szemeit, és bosszús arckifejezését. Hirtelen elengedett a fogva tartóm, én pedig a padlóra hullottam, mint valami tárgy és levegőért kapkodva, ráncigáltam a barna hajú férfi lábát. El lökött, de észre vette ahogyan a földön rázkódik a társa, arcüregeiből ömlött a vér, beleértve a füleit is. Fuldokolni kezdett és karmolások jelentek meg a testén. A barna hajú férfi elengedte Lionel-t, akit csodáltam hiszen nem értem hogy bírta eddig. Talán Sparkle neki is segített. Nem értette senki sem rajtam kívül hogy mi folyik itt, de nekem összeállt a kép. Ezek ölték meg Sparkle-t. Chris meghalt. Nem mozdult többé. Furcsa érzés öntötte el testem-lelkem egyaránt. Az orromból csöpögött a vér, és megindultam a barna hajú férfi felé, akit váratlanul leszúrtam a tűzhelynél található piszkavassal. Carmen rám nézett, nem értette mi van. A bosszút éreztem, magam miatt is, és Sparkle miatt is. Éreztem az erejét magamban.

'Stormy, mi barátok vagyunk ez csak.. ez .. csak egy félreértés. Ilyen megesik barátok közt.'-kétségbeesett tekintetét élveztem. Élveztem ahogy meg van rémülve.

'Ni csak. Alábbfagyott a magabiztosságod? Nem. Mi nem vagyunk barátok, és azt gondolod hogy az megesik mindenkivel hogy egy kibaszott farkas és meg akar ölni? Azt gondolod? Tisztán látom a helyzetet! TE és a haverjaid tüntetted el Sparkle-t az útból? Mit akarsz? Nem várom meg hogy válaszolj mert ki foglak belezni te kúrva!'-fenyegettem a vassal, de láttam hogy nem ér semmit, és gyomron szúrtam aztán térdre roggyt. 

'Na ez hogy tetszik? Még a végén én öllek meg!'-mondtam irónikusan.

'Ezt Sparkle-ért!'-mondtam és a fejébe állítottam a vasat!

      'Miért? Miért? Sírtam a négy hulla között. Hogy történhetett meg ez velem? Zayn.. Zayn is meghalt! Nem kéne sajnálnom mert lehet az Ő keze is benne volt a halálodban. '-céloztam Sparkle-hoz aki mellettem mosolygott és a kezét a vállamra tette.

'Semmi baj! Ennek így kellett lennie.'-hallottam lágy hangját.

Sírtam és sírtam de ekkor eltűnt melőlem Sparkle fénycsóvája de Lionel oda hajolt hozzám és megölelt.

'Ne sírj Stormy! Vége van!'-nyugtatott Lionel.

'Hogy ne sírnék?!'-kérdeztem.

Menjünk el ebből a házból, sőt a városból is! Tudod hogy nem maradhatunk itt?! -kérdezte.

'Tudom.'-mondtam és letöröltem könnyeimet, majd igyekeztem felállni. Lábaimat elhagyta az erő. Nem tudtam hogy hová leszek? Mitévő legyek?

'És hová mennénk? Mit csinálnánk?

'Nincs pénzem.'-mondtam.

'Nekem sincs. De megoldjuk!'-mondtam.

'Megyek összeszedek pár ruhát és értékes targyat aztán felgyújtjuk a házat!'-mondta és ott hagyott.

'Zayn. Én sajnálom.'-mondtam és elvettem a kocsi kulcsát, aztán le is jött Lionel.

'Tedd ezt be a kocsiba.'-átnyújtotta a táskáját én pedig gyorsan be raktam a hátsó ülésre, majd vártam a kormány mögött. Gondosan leöntött mindent benzinnel, majd kijött a házból és egy öngyújtóval felégette az egészet. Sietve beszált az autóba én pedig már indultam is. A házamhoz vettük az irányt.. Szerencsére nem látta senki sem hogy tiszta vér vagyok, és Lionel is. Be mentem és felszaladtam letusolni és tiszta ruhát húzni. Összeszedtem én is a fontosabb cuccaimat aztán bepakoltunk a kocsiba. Betettünk egy kis ennivalót, és elindultunk a semmibe. Nem tudtuk hová mentünk, nem volt hová. De eszembe jutott Ed!

'Lionel! Tudom, nem szíveled Ed-et de nincs más választásunk. Felhívom.'-mondtam és egy percre rápillantottam. Tekintetéből levettem hogy nem repdesett a gondolattól, de meg kell tenni.

'Ed! Szia.'-mondtam kellemes hangon. Próbáltam eltusolni a nemrég  átélteket.

'Szia Stormy! Mi újság? Miért hívsz ilyen későn?-aggodalmaskodott.

'Szükségem van a segítségedre.'-mondtam.

'Khmm.'

'Illetve szükségünk van.'-javítottam ki magam.

'Mi folyik ott? Kivel vagy?'

'Hosszú. Lionel-el. Arról lenne szó, hogy oda mehetnénk hozzád?'-kérdeztem közben az utat figyeltem.

'Már nem lakok a városban. Sarah-hoz költöztem. De beszelhetek vele. Várj egy pillanatot.'-mondta és megkérdezte Sarah-t.

'Valami hazugságot ki kellesz találni, nem mondhatjuk meg az igazat.'-mondtam Lionel-nek.

'Tudom. Majd valamit kitalálunk.'-mondta.

Ideges voltam. Mi lesz ha a barátnője nemet mond.? Vártam.

'Na itt vagyok. Szívesen várunk! Tudod merre lakik?'-kérdezte.

'Már honnan tudnám, ha nem is mutattad még be nekem a lányt?'-mondtam.

'Hagyjuk ezt. A cím  DarkVille, Blakbull rd.19.'-mondta.

'Értem.Hálásak vagyunk, ezzel leköteleztél.'-hálálkodtam.

'Nincs mit! Ugyan már!'-mondta.

'Na akkor megyünk.'-mondtam és leraktam a telefont.

...

Mindent illik viszonozni, a rosszat is!

....

'Semmi, veled? Mikor fogjuk megtenni?'-nevetett pimaszul.

'Először is megvárjunk míg jelet ad. Aztán, ott bántjuk ahol a legjobban fáj neki!'-mondtam sátáni kis tervemet.

'És szerinted mit érdemel ez a mocskos disznó?'-kérdezte Ed a telefonban.

'Tudod van neki családja,és azon belül egy lánya, aki ugyanilyen undok, kis szívtelen dög mint az édesapja. Neki is ugyanúgy viszonozni szeretném, azt hogy annyi éven át piszkált és minden fiút elszedett tőlem, hogy annyiszor megalázott. '

'Elég szar lehetett neked.'-mondta sajnálkozóan.

'Haha. Ami volt elmúlt, már rég nem vagyok kedves kislány.'-mondtam  és belekortyoltam a kávémban, és unottan figyeltem ahogyan elmennek a kávézó előtt. Figyeltem az esőt amint lefelé versenyeztek az óriási ablakon., ahogyan a semmit tevő emberek a telefonjaikat bújják. Mindez már beletartozik a napirendembe. Egy kicsit ügyetlen felszolgáló jött az asztalomhoz kihozni a számlát. Új lehetett a helyen mert most láttam itt először. Annak ellenére hogy kicsit esetlenül érkezett hozzám, ahhoz képest erős kisugárzása és nagyon szép mély barna szemei kedvességet sugalltak.

'Itt van a számla kisasszony'-átadta a mai számlámat, amit már megjegyeztem, hiszen mindig ugyanezt rendelem.

'Köszönöm.'-mosolyogtam. 'Szabad megkérdeznem, hogy új vagy itt?'

'Igen'-mosolygott.

Odaadtam neki a számlát és mielőtt kimentem volna még egyszer bele kellett néznem szép barna szemeibe.

'Jó munkát!'-mondtam és kisétáltam a kávézóból.

Már megint esett az eső egész nap, szinte megállás nélkül. A kanapén ültem és gondolkoztam, gondolkoztam a régi Énemen és hogy mi lett belőlem. Hiányzot Sparkle, ilyenkor mindig Ő hozott vissza a jelenbe és térített vissza ha rossz útra keveredtem. De már nincs itt. A szomorkodás helyett inkább azon morfondíroztam, hogyan, milyen tervvel álljak elő. Arra gondoltam, hogy 'elrabolom' a lányát, és ha érte jön az a személáda, akkor megcsonkítom. És akkor búcsút inthet a 'férfiasságának', amivel ki tudja hány lányt gyalázott még meg rajtam és a feleségén kívül. Nem. Nem. Ez nem lesz jó. Nem akarom hogy meghaljon csak azt hogy élete végéig sznvedjen, és arra gondoljon hogy mit tett!  De akkor mit kéne csinálnom vele? Hagynom kéne az egészbe? Vagy csak kitálalok mindent a rendőrségnek, azok meg életfogytiglanig bent tarthatják. Nem tudom. Belülről marcangolt szét a düh. De én nem ilyen vagyok! A gonoszabbik énem arra bíztatott hogy bosszút követel az igazgató tette, a másik pedig az mondta, hogy nem ez a helyes út. Nem tudom it tegyek. Tanácstalan vagyok. Az elmúlt évben arra 'edzettem' magam hogy ne legyenek érzéseim, ne érezzek bűntudatot, és sajnálatot senki iránt sem. De kudarcot vallottam. Sokszor azon kapom magam hogy a múlton rágódom, és sírok. Sírok azért ami velem történt, de még annál is keservesebben sírok Sparkle miatt, bár tudatában állok annak hogy az idő vaskerekeit már nem forgathatom vissza, nem tehetek semmit sem megtörténetlenné. Túl kéne lépnem ezen, már rég túl kellett volna! Próbálom a zord és érdektelen külsőmet mutatni Lionel és Ed felé. De látom annál azért már jobban kiismertek. A napjaim millió évnek hatnak a szememben. Nincs semmi ami érdekelne, talán az a srác a kávézóban. Fiatal korom ellenére semmi sem költi fel a figyelmem. Nem lesz semmilyen csonkítás. Eldöntöttem! Kitálalok a rendőrségségnek, majd megoldják. Azt is eldöntöttem hogy lehet el kéne tűnnöm innen pár hónapra vagy hétre nyomtalanul. Hogy senki se állítson meg. Holnap felhívom Ed-et hogy nem lesz semmilyen gonoszság és majd megoldom egyedül. Most pedig inkább alszom egy kicsit.

   'Szia Ed!'-mondtam másnap a kávézóban kicsit ingadozva, mert még mindig győzködtem magam.

'Szia Stormy. Hol vagy? Meg van már a terv?'-tudakolt.

'A kávézóban vagyok.'-mondtam és egy pillanatig szünetet tartottam, majd belekezdtem a mondandómba.

'Épp erről szeretnék beszélni veled.. A terv lefújva.'-mondtam és  kortyoltam egyet a tejes kávémba.

'Miért? Mi van?'-értetlenkedett.

'Át gondoltam az egész dolgot, és arra jutottam hogy nem kell ezt tenni, és majd mindent elmondok a fakabátoknak majd azok megteszik a dolgukat. És ha lebuknánk ezzel a dologgal, ha  mégis megtettük volna. Akkor sem szerettelek volna belerángatni. Remélem nem baj.'-mondtam és a múltkori felszolgáló srácot kerestem a tekintetemmel.

'Hát, én semmit nem értek, de a te dolgot Stormy. De akkor légyszi nehogy meggondold magad mégis, mert én nem fogok segíteni!'-mondta morcosan a telefonban.

'Ok. Nyugi, nem fogom.'

'Jó.'

'Majd találkozunk.'

'Figyelj Stromy, elfelejtettem mondani hogy Sarah-hoz elutazok.. költözök.'-mondta.

'Ki az a Sarah? Mi van?-mondtam frusztráltan, mert fogalmam sem volt mi a helyzet.

'Jah, vele már egy féléve járok. Csak Sarah másik városban lakik.'

'Mi az hogy elfelejtetted mondani hogy van valakid? Miért nem mutattad be? A barátom vagy,  ne-talán szégyelsz a csajod előtt?'-vontam kérdőre és egyre gyorsabban hadartam.

'Mostanság egy kicsit kattos vagy.. és..'-mondta.

'Nah jó.. Nem érdekelsz! Leteszem!'-lecsaptam a telefonom és azt suttogtam ' szép egy barát vagy!'

Na jó. Velem van a baj, vagy mindenki mással? Lionel is furán viselkedik, de nem csak velem hanem Carmen-nel is. Mi lehet velük? Nem értek konkrétan már semmit! Ti igen?

Magányosan, lehajtott fejjel kutyulgattam a kihűlt kávémat.

'Szia. Megint! Bocsi hogy tegezlek de egy ideje látom hogy itt vagy és gondoltam ide jövök hozzád megnézni hogyan vagy.'-hallottam a fiú aranyos hangját és felkaptam a fejem.

'Szia. Semmi baj.'-hazudtam és egy álmosolyt villantottam.

'Biztos? Letörtnek nézel ki.'-mondta és levette a  fehér kötényét majd leült mellém az asztalhoz.

'Semmi, csak áá.. mindegy.'-mosolyogtam.

'Értem.'

'Neked nem kelle most a vendégekkel foglalkozni? Nem fogsz miattam bajba keveredni a főnöködnél?'-kérdeztem.

'Nem, nyugi. A bátyám a góré itt.'-mosolygott végig.

'Okés.'-mosolyogtam.

'Figyelj, egy ideje már... elég sok'-emelte ki majd folytatta. 'ideje téged néztelek ahogy minden nap ide jössz egyedül, és arra gondoltam hogy eljöhetnél velem ...egyszer moziba.'-mondta félénken. Persze hogy igent mondok, már én is vártam a kérdést.

'Nem tudo..' -még be sem fejeztem a mondatot közbevágott és a homlokát vakarta majd rám nézett.

'Van barátod.. biztos.'-mondta magabizonytalanul.

'Neem. Én azt akartam mondani hogy 'Nem tudom hogy mikor érsz rá!'-mondtam mosolyogva.

'Ohh te jó ég!  Ez nagyon ciki. Bocsi. Nem túl gyakran hívok lányokat randira,'-mondta.

'Nincs baj! De ne legyél enniyre félénk!'-nevettem.

'Szombat este? Elmegyek érted ha megadod a címed.'-mondta.

' Az pont megfelel.Persze. Van nálad toll?'-kérdeztem.

'Tessék.'-benyult egy tollért az ingje zsebébe és ideadta. Véletlen összeért a kezünk és elmosolyodtunk. Gyorsan felfírkantottam a lapra a címem és a telefon számomat, majd átnyújtottam neki.

Egy picit még beszéltünk aztán neki vissza kellett mennie. Ugy hívják Zayn. Nem sokára én is haza mentem és unatkoztam.

   *RING-RING*

'Megyek!'-kiáltottam és levágtattam a lépcsőn. Belenéztem a kukucskálóba, amit pár hónapja tetettem az új ajtómba, hogy tudjam ki az aki kint álldogál és engedélyt kér a belépésre.

Carmen volt az.

'Szia Carmen!'-mosollyal nyitottam ki az ajtóm. De amit láttam lehervasztotta a jó kedvem. Carmen  a sírástól elkenődött szemfestékkel állt előttem.

'Héj! Mi az? Gyere be!'-mondtam és átkaroltam majd bekísértem a meleg házamba.

Nem sokat értettem abból amit mondott, de nagyjából tudtam miről lehetett szó. Megtudta!

'Egy órája arra é-érkeztem hazaa, hogy Lionel és egy szőke cica kufircolt a közös ágyunkban!'

Nagyon zaklatott volt Carmen, de én is! Majd adok én Lionel fejének! Hogy lehet ilyen? Pedig amikor megismertem azt hittem egy álom férfi és kedves, gondoskodó. Most már abban sem vagyok biztos hogy velem miket csinálhatott amíg 'ki voltam ütve'. És megígérte nekem hogy nem tesz ilyet Carmen-nel! Már akkor meg kellett volna mondanom Carmennek. De már nem tehetem, hisz' bűntárs lettem, ha megtudja hogy én is rajta kaptam már ezelőtt és nem szóltam neki. Akkor rám is megharagszik!

...

Furcsa véletlenek.

'Sparkle, hol vagy? Már egy hete nem láttalak. Kérlek hívj vissza ha megkaptad az üzenetem. Nagyon aggódom miattad.'-szóltam bele a telefonba, de igesen lecsaptam, mivel megint az üzenetrögzítő volt az. Féltem Sparkle-t. Az egyetlen barátom. Mi van ha vele is csinált valamit az igazgató? Na, akkor neki vége lesz duplán. A legjobbakban reménykedem és nem gondolok baromságokra. Az utóbbi pár hónapban elkerültem az iskolát, és a szerencse is engem. De felálltam, és megmutatom hogy 'nem jó latin fára hugyozott az igazgató!' Még nem egészen tudom, hogyan is bosszúljam meg amit velem tett, de az biztos bánni fogja hogy a világra jött. Kiskoromban sem szerettem ha a közelembe jött..

    Egy vajas pirítóst ettem és a teámba kortyoltam, amikor meghallottam a híreket a tv-ben.

'Megrázó hírek fognak következni...Egy kisvárosban, Észak-Amerikában, Blackwoodban egy tizenhét éves lány vesztette életét,egy súlyos farkas támadásban. Valószínűleg, az erdőn át próbálta levágni az utat hazafelé, mikor pár vérengző és veszett farkas megtámadta. A lány neve Sparkle Midleton. A városban az elmúlt hónapokban többször is lecsaptak az éhező vadállatok. A helyi vadászok próbálják ki írtani azokat az állatokat amik ezt tették. Részvétünk az elhunyt lány előtt, és családja, szerettei előtt. És most következzenek külföldi híreink röviden..'

 'Nem az nem lehet!Nem halhatott meg! Nem, Sparkle! Istenem!'-sokkomban leejtettem a kezemben lévő forró teát, az pedig a csupasz lábamra  ömlött. Nem éreztem a fájdalmat, de belül annál inkább. A szívem görcsbe rándult, és már éreztem a gumót a torkomban amitől egy árva szót sem tudtam kiejteni a számon. Tudom hogy sokan elvesztik a szeretteiket, de nekem csak Sparkle volt az aki támogatott és én is Őt! Ti hogyan bírnátok ki ha az egyetlen barátotok elmegy, itt hagy téged a nyomorúságos világban? Nem tudtam lélegezni, egy pánikrohamot kaptam. A fejem vörösödött, a szemeim könnybe lábadtak, és a kezeimet a torkomhoz kaptam, hátha tudok újra levegőt venni. Valaki csengetett de nem tudtam neki szólni, hogy itt vagyok. Abba hagyta, mire lassan kinyitottam az ajtót. Az illető megfordult, és meglátta ahogy fuldoklom. Homályosan láttam, majd elájultam, de elkapott.
'Te jó isten!'-hallottam tompán a hangján a riadalmat...
    'Stormy, kisasszony. Jól van?'-egy kedves női hangon szólongattak.
Egyet-kettőt pislogtam mire tisztán látni véltem hogy kórházba kerültem. Az egyik nővér állt az ágyam mellett és az infúziomat cserélte le.
'Emlékszel hogy miért kerültél ide?'-kérdezte és a korlapomat tartotta a kezében, és a szemüvege alól pillantott rám.
'Igen.. Azt hiszem.'-mondtam könnyek közt, ismét eszembe jutott.
'Igen erős sokkot kapott és a barátja hozta be ide.'-mondta. 'Igen, szerencsés. Nagyon kedves és jó képű fiú, és még jó hogy éppen magával volt.'-fűzte hozzá mosolyogva, majd a papírokkal a kezeben távozott. Minden olyan fehér volt, és unalmas. Minden olyan szomorú volt körülöttem. Az órám este tizenegy órát mutatott. Utálom az estéket, mert sok szomorú dolgot éltem át ezalatt a napszak alatt. Egy olyasvalaki lépett be a szobába akire nem számítottam volna.
'Jobban vagy?'-kérdezte és oda jött hozzám.
'Te meg mit keresel itt? Azt hittem, nem találkozunk többé. Milyen szándékkal kerestél fel így hónapokkal később? Csak, nem menekülsz megint azok elől?'-kérdeztem kisírt szemmel.
'Szívesen.'-csak ennyit válaszolt, és zsebbe dugott kézzel bámult az ajtóból.
'Ha cukkolni akartál akkor nem kell itt lenned, hagyhattál volna meghalni!'-mondtam indulatosan.
'Nem. Nem cukkolni akartalak, csak bocsánatot kérni a múltkori miatt.'-felelte normál hangnemben.
'Jó, kössz.'-mondtam és az ujjaimmal babráltam, meg a vénámba irányuló, infúziót méregettem szemeimmel.
'Mitől kaptál sokkot?'-kérdezte is leült az ágyam szélére.
'Bocsi, de ez nem rád tartozik.'-feleltem.
'Hónapokig gondolkoztam hogy felkeresselek-e újra. De nem tettem, valamilyen oknál fogva szerencsére legyőztem az egoista bunkó énem és elmentem hozzád. valaki azt suttogta hogy pont akkor kell hogy melletted legyek. Tisztában vagyok vele hogy csak egyszer találkoztunk, és az sem volt valami csodás, de láttam benned valamit.'-mondta.
'Miért..?'
'Nem tudom.'
'Miért mondtad azt hogy a fiúm vagy?'-kérdeztem, és egy zsebkendővel letöröltem az arcomra száradt könnyeket.
'Azért, mert ha azt mondom hogy életemben egyszer láttalak, gyanusítani kezdenek.'-replikázta.
'Ok.. Nem érdekes. Jól vagyok.'-mondtam.
'Nem vagy jól, te is tudod.'-nézett rám kék szemeivel.
Amint kimondta nem bírtam tovább, mert igaza volt, én is tudtam hogy gyenge vagyok.Sírva fakadtam, majd elmondtam Ed-nek mindent...
    'Szia Lionel!-átkaroltam, mikor megláttam.
'Szia, Stormy. Hogy vagy?'- úgy kérdezte, mintha útban lettem volna.
'Voltam már jobban is. Történt valami Carmennel?'-kérdeztem, miközben az ajtajában álltam.
'Most nem alkalmas az idő..'-mondta.
'Ok..'-mosolyogtam megértően, és megfordultam.
'Gyere vossza kis oroszlánom.'-hallottam egy női hangot ami biztosan nem Carmené volt. Carmen hangja finom bársonyos és elegáns ez hang pedig közönséges.
Megfordultam és Lionel-re néztem aki értetlenül nézett ram, mintha nem tudná hogy ki van bent.
Megfordultam és berontottam a házba.
'Te ki vagy?'-kérdeztem idegesen.
'Te ki vagy inkább?'-kérdezte szemöldökét húzogatva, és felállt Lionel ágyáról, egy fekete harisnya kötős fehérneműben.
'Én Lionel egyik barátja vagyok, és a barátnőjének a barátja. Légyszives húzzál magadra valamit és menj innen!'-mondtam neki 'teljes higgadsággal'. Szinte semmi nyoma nem látszott az arcomon hogy mennyire  dühös is voltam Lionelre!
'Ki vagy te hogy parancsolgatsz?'-feleselt.
-Nem hallottam mit mondtál! Menj innen!'-emeltem fel a hangom a lánnyal szemben aki nem volt még 15 éves sem szerintem.
'Jól hallottad.'-tette csípőre a kezét, mint aki itt valaki.
'Figyelj pisis, inkább lődd fel a pizsamát és tűzz el innen addig amíg be nem gurulok!'-figyelemeztettem. Nagyon tisztességtelennek tartottam hogy amíg Carmen dolgozik ilyen lányokkal bújik össze a háta mögött. Azt éreztem itt nekem kell észhez térítenem Lionelt, mert elfogja veszíteni a 'biztos pontot' az életéből. A lány oda jött hozzám és arcon köpött. Lionel csak nézett mert nem tudta hogy mi folyik itt.
'Hát legyen!'- suttogtam halkan és egy lassú mozdulattal letöröltem az arcomról a lány dns-ét majd rá néztem és egy hatalmasat behúztam neki, aztán kiszaladt a házból.
'Mit csinálsz Lionel? Én nem hiszem el ami az előbb történt.'-mondtam.
'Csak egyszeri alkalom volt..'-mondta szégyenkezve.
'Mi az hogy egyszeri alkalom..? Miért?'
'Mindennek meg van a miértje!'-válaszolta.
'Tudod mit.. Csak azért mert nem akarom megbántani Carmen-t , nem fogom neki elmondani. Titok marad.'-mondtam és a homlokomra tettem a kezem, majd pár percig hallgattam.
'Titok. Többször nem lesz ilyen.' -mondta.
'Figylej, nem vagyok én senki  hogy magyarázkodj csak ez engem is megbántott hogy pont te csináltál ilyet a barátnőddel. Most megyek, te pedig rakj rendet mire hazajön.'-mondtam és haza indultam.
 Az utca végén Ed várt.
'Szia!-adott egy puszit az arcomra.
'Szia.'- köszöntem, majd beültünk a fekete Range Rover kocsijába majd haza mentünk.
      *HÓNAPPAL KÉSŐBB*
'Nem felejtett ugye még el, kedves igazgató úr.'-egy kis üzenetet hagyott Ed a nevemben az igazgató házában, a hűtőjére tapasztva. Másfél év után késznek éreztem magam a bosszúra. Nagyon meg fog fizetni a tetteiért.
    'Ne menjetek ki az utcára este 11 után!'-mondtam és megöleltem Carment, és egy kínos pillantást vetettem Lionelre majd megöleltem őt is .
'Ok.'-mosolyogtak és elmentek.
   'Szia Ed. Mizujs?'-szóltam bele a telefonba.
'Semmi, veled? Mikor fogjuk megtenni?'-nevetett pimaszul.
....

 

Változnak az idők, s velük együtt Én is.

Mikor felébredtem, egy ismeretlen szobában találtam magam egy kissé bő és kinyúlt pulcsiban és egy gatyában.Nem tudtam még normálisan járni, ezért kicsit sántikáltam. Ha arra gondolok mit tett velem az igazgató, aki ráadásul a család barátja volt, felfordul a gyomrom és legszívesebben meghalnék. Nem volt senki sem a házban rajtam kívül. Az ablakhoz mentem, hátha felismerem a környéket, de nem így volt. Foggalmam sem volt hogy hol is vagyok, de viszont az első hó már leesett. Valahol egy erdei házban lehettem. Már két három perce álltam az ablak előtt, mikor nagyon erős fájdalmat éreztem a koponyámnál és az alhasamban. Tapogatni kezdtem az arcom és a koponyám hátsó részét. Be voltam kötözve. Éreztem amint az egekbe szökik a vérnyomásom és riadtan keresgéltem egy tükörért. Végül az emeleten találtam meg.

'Te jó Isten! Mit tett velem ezt a szemét?'-egy könnycsepp csordult ki a szememből, és nem is akartam látni tovább az arcom. A szemeimen kék és lila véraláfutások borították és megduzzadt. A szám és a szemöldököm felrepedt. Kicsit szédültem is. Nem tudtam hol voltam, csak azt hogy el kell onnan mennem most! Szépen lassan lesétáltam a földszintig aztán találtam ott egy papucsot az ajtó előtt, abba belebújtam és kinyitottam az ajtót, majd  körül néztem. Takaros kis házikó volt, de nem nagyon tudtam sokáig ezen gondolkodni, hogy milyen szép, mert a  hideg  szél belekapott a  hajamba és a vékony réteg ruhámba amitől csontig átfagytam.. Nem tudtam merre menjek. Elindultam előre. A fehér hó ropogott a lábam alatt ezzel nyomokat hagyva magam után.

'Várj! Hova mész?'-hallottam egy férfi hangot, aki nekem szólt. Megfordultam és kb egy 20 éves fiút láttam a keze tele volt pakolta tüzifának valóval.

'Te ki vagy?'-kérdeztem és távolodtam, mikor közeledni próbált. Barna hajú 'szőke hercegnek' nézett ki. Soha életemben nem találkoztam még vele és az erdő ezen részében sem jártam még.

'Lionelnek hívnak. Ne félj tőlem. Tegnap előtt én találtalak meg az erdőben.'-mondta a srác.

'Téged hogy hívnak? Jobban vagy már?'

'Stormy a nevem. Igen jól vagyok. Te tegnap előtt hoztál ide? Addig aludtam?'-kérdeztem, de már a lábujjaim szét fagytak a jéghideg hóban.

'Szép neved van.'-mosolygott.' Valaki nagyon el látta a bajodat. Emlékszel arra hogy ki volt az?'

'Nem, sajnos nem emlékszem rá.'-hazudtam neki.

'Szerintem gyere be és pihenj le.'-invitált volna be a házba, de megszakítottam.

'Nem lehet, haza kell mennem! Hol is vagyok?' -néztem zavarodottan.

'A Blackwoodi erdőben, két kilóméterre onnan ahol megtaláltalak.'-mondta,majd belém karolt az egyik kezével és vissza vezetett a meleg házba.

   'Köszönöm hogy segítettél!'-hálálkodtam egy csésze forró csoki mellett.

'Nem kell megköszönnöd.'-barátságosan rám mosolygott majd megpiszkálta a tüzet.

'Egyedül élsz itt? Hány éves vagy?'-kérdeztem.

'21 vagyok és a barátnőmmel lakom itt. Olyan nyugis itt, de mostanába furcsa dolgok mennek az erdőben.'

Hát persze, hogy volt barátnője, hisz' ki ne szeretne egy  barátot aki ilyen kedves?! Pech.

'Gondoltam hogy van egy nő a háznál, mert olyan szép rend van. Most hol van?'

'Elutazott egy hete, de holnap már visszajön.'-mondta.

'Nos, tudod, már jól vagyok, köszönök mindent amit értem tettél, hálás vagyok is érte, de valahogyan segítenél haza kerülni? Pepper a kiskutyám már biztos hiányol.'

'Persze, haza viszlek. Hol laksz?'-kérdezte.

'Blackwoodban és azon belül a St.Edward Road 141.-ben.'-mondtam a pontos lakcímem.

    A kocsiban jó meleg volt, nem fáztam, és az a 10 perces autó út is csendben telt, én egy kicsit kínosan éreztem magam, mert hát azért ha ilyen tiszta vagyok akkor látta a testem, mialatt megfürdetett, de ilyen esetben remélem nem azt nézte....

'Megérkeztünk!'-mondtam, és kinyitottam az ajtót.

'Stormy, szeretném ha barátok lennénk! És ha valami kell akkor én és Carmen ott leszünk.'

'Köszönöm! Tényleg!'-mosolyogtam. 'Jah, majd a ruháidat visszaviszem, vagy visszaküldöm neked.'-kiszáltam a kocsiból és a lábtörlő alatti kulcsot használtam, majd bementem. Lionel addigra már elhajtott.  Betotyogtam a nappaliba és a kanapén ott találtam Peppert és Sparkle-t.

'Stormy? Mi lett veled? Hol voltál?'-aggodalmaskodott.

'Elég hosszú sztori nem szeretnék róla beszélni.'-feleltem.

'De mond el! Nagyon aggodtam.'

'Most már  nincs semmi. Jól vagyok.'-nyugtattam ,még jó hogy a kötéseket levettem a fejemről.

'Ezt nem hiszem el, tiszta kék és lila folt vagy, látott már orvos?'

'Kérlek, Sparkle. Ne kérdezgess most erről, majd elmondom ha lesz kedvem.'

'Jó. Bocsánat.'-Felállt és körbe font karjaival.

Tudtam hogy nagyon aggódott miattam. De nem mondom el neki az igazat. Ez csak rám és a 'kedves' igazgatóra tartozik, akit megfogok látogatni egyszer még utoljára. Hogy képzelte ezt?! Nem is emésztem ezen magam inkább a jelenre koncentrálok, nem mutatkozhatok gyengének Sparkle előtt, és senki előtt sem.  Miután elengedett, megfürödtem és hallgattam az újdonságokat amikről ezalatt a két nap alatt lemaradtam. Estefelé elment az iskolába, én pedig pihentem.

*KOPP-KOPP*- valaki kopogott az ajtómon. Oda mentem és kinyitottam az ajtómat. Egy fekete hajú kék szemű férfi állt az ajtómban, és úgy tűnt hogy futott, mert szaporán lélegzett.

'Ki vagy..'-Hívatlanul belépett, majd becsapta az ajtót maga után.

'Shh..'-csitított és idegesen húzta el a függönyt.

'Ki vagy te?'-suttogtam és egy tincsemet hátra simítottam a fülem mögé, míg a másik kezemmel az asztalon matattam valami éles tárgyért, hogy megvédjem magam.

'Merre ment?!'-Egy mély hangú férfi szavai hallatszottak el a házam előtt és az ablaknál látszódott hogy magas és testes volt. Nem válaszolt a házamban bújdosó fiú.

'Hallod, ha nem mondod meg ki vagy és mit akarsz itt akkor kiabálok!'-fenyegettem meg. Riadtan, hirtelen gyorsasággal ért mellém és befogta a szám.

'Majd elmondom, csak maradj csendben!'-suttogta.

'Eressz el!'-hümmögtem, és próbáltam kiszabadulni a rabulejtő fogva tartásából. Megharaptam mire felszisszent. Annyi időm volt hogy felkapjam az éles üveg  kupámat a szekrényről és magam elé tegyem, ezzel próbálva távol tartani magamtól.

'Az istenit! Ez fáj!'-sziszegte.

'Ne gyere közelebb!'-meresztettem rá a szemeimet fenyegetően, de csöppet sem úgy nézett ki mint aki megijedt volna egy félig agyon vert lánytól.

'Nem akarlak bántani! Segíts!'-mondta és a kezeit maga elé helyezte, jelezve nekem hogy 'feladja'. 'Miért nem kiabáltam még? Hiszen nem az én bajom hogy ezzel mi lesz. Nem is ismerem'. -suttogta az egyik felem de a másik figyelmeztetett, hogy tényleg nem ismerem, és nem tudhatom mi elől, vagy ki elől menekül. Ezért nem szóltam. Hallani lehett ahogyan eltávolodtak a házamtól, ami az erdő mellett volt.

'Nem fogsz bántani?'-teszteltem hogy biztonságos-e ha leteszem a 'fegyverem', mert már zsibbadt a kezem.

'Dehogy.'-válaszolta. 'Elmentek?'-kérdezte.

'Igen...'-mondtam és lassan letettem a kupát amit nyertem.

'Ki vagy te? És ez mi volt? Kik ezek?'-kérdőre vontam , mert hát azért csak az én házamban volt, van közöm hozzá. 'Jól vagy egyébként?'-kérdeztem.

'Jól vagyok! '-vágta rá haragosan.

'Ok. Nos válaszolnál, mibe kevertél majdnem bele?'

'Nem. Köszi. Viszlát.'

'Nem mész te sehová!'-mondtam és megragadtam a karját.

 'Az előbb még remegő lábakkal rontottál be a házamba búvóhelyet keresve, most meg ez a hála a bunkózás?'-kérdően néztem bele a szemébe, éreztem ahogyan a lelkébe láttam a szemein keresztül.

'Figyelj kislány, eressz el! Semmi közöd hozzá'-rosszfiúskodott.

'Figyelj, 'haver'! Van hozzá közöm és ez a rosszfiús viselkedés nem nyerő, inkább bökd ki mi van.!' 

Csendben nézett rám hátha nem kell majd magyarázatot adni az előbbiért, de nem hatott meg! 3 hosszadalmas perc után  megkérdeztem ismét.

'Nah?'

'Ohh istenem, hogy miért pont ebbe a házba vezettél.'-mondta és forgatta a szemeit.

'Én is ezt kérdem, de már ez nem fog megváltozni.'

'Jó, jó!! A nevem Edward, de Ed-nek hívnak... Ezek a fickók pedig meg akarnak ölni.'-hadarta.

'Miért akarnak megölni?'-tovább faggattam..

'Muszáj azt neked tudnod? Nem is ismerlek!'

'Igen.'

'Drogot csempészek, de megloptam őket..'-mondta lesütött szemmel.

'És mit fogsz csinálni?'-kérdeztem.. Ugyan nem ismertem, de valami azt súgta hogy még később talán segíthet nekem pár dologban.

'Há-át, az biztos nem egy ilyen uhhm, izé, félig agyonvert lánytól kérek segítséget.'-nevetett.

'Ugye, tudod hogy már megtetted, te egoista, nagyképű..Oh, Istenem.. Na húzz innen!'-kiaraktam ezt a bunkó idiótát, és rácsaptam az ajtót.

Milyen egy hálátlan. Hát nem is tudom ez mi volt. Miért kell nekem ilyenekkel találkoznom? Mit tehettem előző életemben, hogy ezt érdemlem? Most már biztosan nem tudok visszaaludni, ezért leültem a kanapémra és bekapcsoltam a TV-t.

*Hónapokkal később*

'Sparkle....



A tél kezdete

                                             +18

Reggel a szerteágazó napsugarakra ébredtem, ami utat nyert egyenesen egy kis résen át a szobámba és bevilágította azt, ezzel sikeresen felébredtem. Ma van a tél első napja, de hétágra süt a nap, és még hó sincsen, persze ez természetes, biztos nem fog esni órapontossággal a hó ma. Száraz szájjal kiszáltam az ágyból és bizonytalan léptekkel lebotorkáltam a konyhába, és ittam egy pohár vizet. *RING-RING*.

A telefonomat az emeleten hagytam. 'Ahhw'-ásítottam egyet és felszaladtam a lépcsőn és gyorsan felvettem.
 'Halo? Itt Stormy'-szóltam bele a telefonba.
'Szia Stormy! Sparkle vagyok! Van egy nagyon jó hírem számodra!'-mondta izgatottan.
 'Mi az?'-kíváncsiskodtam.
 'Mindjárt elmondom ha beengedsz az ajtón.'
 'Várj.' Gyors léptekkel lesuhantan az emeletről, és kinyitottam neki az ajtót.
 'Mit keresel itt ilyen korán? -kérdeztem.
 'Ilyen korán? Te eszednél vagy? Délután 4 óra van.'
' Hogy mi? Basszus az órát meg sem néztem.'-mondtam hitetlenkedve.
 'Na? Mi az a nagyon jó hír, amitől fülig ér a szád?-pimaszul mosolyogtam.
 'Képzeld! Új tanárunk lesz, végre lecserélik azt a mogorva  Hampkins tanárnőt.'
 'Ohh végre! Folyton engem csípkedett matekból.' -megkönnyebbülten forgattam a szemeimet. 'Öltözz Stormy! Mindjárt menni kell a gimibe és az nincs közel, hozzád. Jahh egyébként találtam egy jó kis rövidítő utat az erdőn át.'
 'Tudod, hogy nem szeretek az erdőbe járni, mióta kiskoromban egyszer ott hagytatok egyedül bújócska közben.'-emlékeztettem.
Fogtam magam és felmentem a szobámba, gyorsan előszedtem egy farmert és egy blúzt, tulajdonképpen azt ami a kezeimbe akadt, aztán copftba fogtam a hajam, és vissza tértem Sparklehez, aki kényelmesen rágcsálta az almát amit a konyha asztalra tettem arra az esetre ha valaki megéhezne.
'Na, mehetünk is!'-mondtam és az ajtó felé biccentettem a fejem.
'Stormy, azt hiszem valamit elfelejtettél. Mondjuk cipőt húzni a lábaidra. Gondolom nem akarod hogy vizes és sáros legyen a zoknid.'
'Nem vagyok ma az igazi.'-ráztam meg a fejem és az egyik divatos bakancsomat húztam fel, és elindultunk.
Az időjárás olyan hirtelen gyorsasággal megváltozott, mint ahogyan a hétvégék telnek el. Egymás mellett 'sprinteltünk' a szűk járdán, amit a tegnapi eső okozta sár borított. Hamarosan ahhoz a kerezteződéshez érkeztünk ahol az erdőben található röviddebb út vezet a sulihoz, és ahol a hosszabb út is található, amerre általában menni szoktam.
'Erre rövidebb.'-mondta és az utat nézte.
'Rossz előérzetem van.'-szinte suttogtam, és rosszallóan néztem arra.
'Nah, gyere, már így is késtünk.'
Ismételten sikerült rávennie arra a dologra amit nem igazán szerettem volna, de tényleg igaza volt, mert tényleg késtünk már így is pár percet, szóval tovább mentünk beljebb az erdei úton. A nap lemenni készülőben volt, és a hideg kirázott ettől az egésztől. Kiskorom  óta félek a sötétben. Nekem ez a 20 perc amíg átjöttünk ott, egy egész hétnek tűnt a szememben. Az úton hihetetlenül csendben voltunk, ami nagyon ritkán van. Sparkle néha mutogatott a madarakra az égen.
'Nézd, milyen szabadok!'
'Igen, azok. Bárcsak én is madár lehetnék, és szabadon elrepülhetnék a gondok elől.'-válaszoltam. Mikor már megláttam a sulit, egy kő esett le a szívemről, de másrészől pedig nem szeretek tanulni, ezért nem nagyon akartam bemenni. Az elő órám, persze hogy matek volt. Kíváncsian vártam az új tanárt. Nem tudtam milyen lesz, csak abban reménykedtem hogy valami kedves fiatal tanárúr lesz. Már a sötétség uralta az utcákat.
    'Az új tanár sajnos nem tud bejönni ma. Kérlek titeket vegyétek elő a tankönyveiteket a 99. oldalon és kezdjétek el ismételni a tananyagot amit ebben a félévben vettetek. Lehetőleg, maradjatok csendben.'-adta ki az utasításokat, Mrs. McGoniven aztán visszament az osztályához. Nem tudom miért, de nekem eléggé bűzlenek a dolgok. Mi az hogy a helyettesítő tanár nem jön be az első órájára.
'Héj, Stormy! Mi van a hátadon?'-gúnyolódott Celestine. Furcsán néztem, mert mindenki nevetett. '' Újjazz meg a pad alatt.''-ezt a feliratot ragasztották a hátamra észrevétlenül.
 'A fenébe.'-mondtam. 
'Hehe, nagyon vicces Celestine, de szerintem ez pont rád igaz, és hidd el. Mindenki tudja.'-vágtam vissza.
 'Viccesnek hiszed magad Stormy?!'-tápászkodott a padra..
'Nem én kezdtem! Nem tudom hogy emlékszel-e?'-emeltem fel a hangom és minden figyelem ránk irányult mikor egymás hajába kaptunk. A fiúk nagyon örültek a mi kis harcunknak. A hajamat tépte ahol érte, én pedig próbáltam valahogyon kiszabadítani a hajamat a kezeiből. Rájöttem hogy nem fog sikerülni ezért adtam egy pacsit az öklömmel Celestine arcába, rögtön elindult a vér az orrából. Elengedett, és az orrához kapta a kezeit amin a vére  egészen a padra csöpögött. Celestine remegő kezeit vér borította,  én meg értetlenül álltam és nem is tudtam mit csináljak, sajnáljam vagy büszke legyek magamra mert megtudtam védeni magam. Egy gyerek behívta az igazgatót és mindenki szétszéledt.
'Stormy! Celestine? Mi folyik itt? Fejezzétek be ezt most rögtön!'-kiabált az igazgató.
 'Stormy kezdte!'-mutatott rám, Celestine sírást tettetve.
 'Hogy micso...'
 'Mit képzeltek ti?'-vágott közbe.
'De..'-próbáltam megszólalni de nem akart meghallgatni sajnos elhitte Celestine-nek a dolgot, és egyik osztálytársam sem állt ki mellettem, vagy mondta volna el az igazat.
'Nincs semmi de! Stormy! Irány az igazgatói! Celestine, te pedig kérlek menj be az iskola orvoshoz.'
Lassan sétáltam a tanár előtt szótlanul. Csendben maradt, ami nyomasztott és kínos is volt.
'Ezt nem én kezdtem!'-kezdtem, már az igazgatóval szemben ülve.
'Hogy fordulhatott elő ez veled ? Te sosem verekedtél! Mostanság hallom a tanáraidtól is hogy igen álmodozó és nagyképű lettél. Nem hiszem hogy a szüleid így neveltek, sőt jól ismertem őket és tudom hogy nem.'
'Megtenné hogy nem beszél a családomról, és nem tart hegyi beszédet, mert meg sem hallgat engem, senki sem hallgat meg engem. De bezzeg Celestinének elhisz mindet egy szó nélkül. Tudom hogy ismerte a családom, de engem nem ismer! Egyébként megérdemelte azt a balhorgot! Milyen igazgató az aki nem hallgatja meg mind két felet, és nem is tudja mi történt!'
'Hogy beszélsz? Elfelejtetted hogy én vagyok az igazgató?'-óbégatott.
'Sajnálom, de ez az igazság.'
'3 hónap felfüggestés!És miután letelt a felfüggesztés, de te továbbra is folytatni fogod ezt a viselkedést, ki leszel rúgva! Most pedig menj haza!
-Szíves örömest.'-duruzsoltam a kifelé menetnél.
Hát ez azért tök jó! Mi történt velem? Ahhj..Kihoztam a táskámat az osztályból, és láttam hogy ott kuncogtak..
  Gyorsan haza kellett érnem. Ezért megint az erdei úton mentem. Most azért ijesztőbb volt. A hideg szél süvített  és baglyok is huhogtak a fák tetején amitől a hideg futkosott a hátamon. Lépteimet gyorsabbra vettem. Féltem. Olyan érzésem volt mintha valaki követne. Tovább mentem. Valaki tényleg követett. Futásnak eredtem, és gyorsan kapkodtam a lábam, le tértem az útról, beljebb az erdőbe. Az a valaki még mindig nyugodt léptekkel sétált utánam. Nem tűnt normálisnak!  Egy fa mögé bújtam. Alig bírtam visszatartani a lélegzetem hogy még véletlenül se halljon meg. Közeledett. 'Szóval itt vagy te kis lázadó! '-hallottam az igazgató mély hangját!
'Uram atyám, megijesztett!'-mondtam és kifujtam a levegőt.
'Nem kell félned!'-mondta és egy óriási pofont adott, majd a lábamnál foga a földre tuszkolt és lovagló pózban rám ült.
'Engedjen el! Mit csinál?!'-zaklatottam próbáltam lelökni magamról.
'Nem tudod te, hogy már mióta kívánlak! Már 11 éves korodban mikor a szüleid bemutattak nekem is, már akkor tudtam hogy az enyém leszel!'-mondta és megcsókolt és erőteljesen leszorította a kezeimet a hideg és koszos talajra. Mikor újra hagyott levegőhöz jutni, kiabálni kezdtem.
'Segítsééég! Kérem, valaki!' -ordítottam, amire a válasz még egy óriási pofon volt.
'Maga megőrült, pedofil disznó! Engedjen el!'-feleseltem vissza neki.
'Nem vagyok bolond.'-mondta és újra megcsókolt majd az egyik kezével leszakította rólam a blúzt és a nadrágomhoz nyúlt. A kezeimre térdelt.
'Hmm.. Kívánatos lettél!'-mondta  és végig csókolt a nyakamon majd a nadrágját ki gombolta.
'Segítség!'-sírtam a kíntól.
Lehúzta magáról az alsó nadrágját majd verni kezdte a farkát, közben nyögött és csókolgatott, majd a hajamat tépte.Rólam is leszedte a nadrágomat majd a bejáratomhoz pozícionálta magát.
'Eresszen eel!'-sírtam, könyörögtem.
De már késő volt, belém nyomta az öreg és csúnya farkát. Feszülten és kiéhezve hörgött bele az arcomba mialatt bennem volt.
'Ahhww istenem, de jó vagy kislány!'-mondta az utolsó lökéseknél és belém élvezett.
'Te mocskos disznó.'-motyogtam és nem láttam a könnyeimtől.
Miután ''végzett'' felállt és a hajamnál fogva felhúzott magához.
'Ha elmered ezt valakinek mondani biztos lehetsz benne hogy meghalsz!'-agresszívan visszalökött a fához, majd elfutott.
Én remegve feküdtem a hideg talajon, s véreztem majdnem mindenhol. Nem tudtam hiretelen hol is vagyok, csak lehunytam a szemem és a fájdalmaim tova vésztek...