'Sparkle, hol vagy? Már egy hete nem láttalak. Kérlek hívj vissza ha megkaptad az üzenetem. Nagyon aggódom miattad.'-szóltam bele a telefonba, de igesen lecsaptam, mivel megint az üzenetrögzítő volt az. Féltem Sparkle-t. Az egyetlen barátom. Mi van ha vele is csinált valamit az igazgató? Na, akkor neki vége lesz duplán. A legjobbakban reménykedem és nem gondolok baromságokra. Az utóbbi pár hónapban elkerültem az iskolát, és a szerencse is engem. De felálltam, és megmutatom hogy 'nem jó latin fára hugyozott az igazgató!' Még nem egészen tudom, hogyan is bosszúljam meg amit velem tett, de az biztos bánni fogja hogy a világra jött. Kiskoromban sem szerettem ha a közelembe jött..
Egy vajas pirítóst ettem és a teámba kortyoltam, amikor meghallottam a híreket a tv-ben.
'Megrázó hírek fognak következni...Egy kisvárosban, Észak-Amerikában, Blackwoodban egy tizenhét éves lány vesztette életét,egy súlyos farkas támadásban. Valószínűleg, az erdőn át próbálta levágni az utat hazafelé, mikor pár vérengző és veszett farkas megtámadta. A lány neve Sparkle Midleton. A városban az elmúlt hónapokban többször is lecsaptak az éhező vadállatok. A helyi vadászok próbálják ki írtani azokat az állatokat amik ezt tették. Részvétünk az elhunyt lány előtt, és családja, szerettei előtt. És most következzenek külföldi híreink röviden..'
'Nem az nem lehet!Nem halhatott meg! Nem, Sparkle! Istenem!'-sokkomban leejtettem a kezemben lévő forró teát, az pedig a csupasz lábamra ömlött. Nem éreztem a fájdalmat, de belül annál inkább. A szívem görcsbe rándult, és már éreztem a gumót a torkomban amitől egy árva szót sem tudtam kiejteni a számon. Tudom hogy sokan elvesztik a szeretteiket, de nekem csak Sparkle volt az aki támogatott és én is Őt! Ti hogyan bírnátok ki ha az egyetlen barátotok elmegy, itt hagy téged a nyomorúságos világban? Nem tudtam lélegezni, egy pánikrohamot kaptam. A fejem vörösödött, a szemeim könnybe lábadtak, és a kezeimet a torkomhoz kaptam, hátha tudok újra levegőt venni. Valaki csengetett de nem tudtam neki szólni, hogy itt vagyok. Abba hagyta, mire lassan kinyitottam az ajtót. Az illető megfordult, és meglátta ahogy fuldoklom. Homályosan láttam, majd elájultam, de elkapott.
'Te jó isten!'-hallottam tompán a hangján a riadalmat...
'Stormy, kisasszony. Jól van?'-egy kedves női hangon szólongattak.
Egyet-kettőt pislogtam mire tisztán látni véltem hogy kórházba kerültem. Az egyik nővér állt az ágyam mellett és az infúziomat cserélte le.
'Emlékszel hogy miért kerültél ide?'-kérdezte és a korlapomat tartotta a kezében, és a szemüvege alól pillantott rám.
'Igen.. Azt hiszem.'-mondtam könnyek közt, ismét eszembe jutott.
'Igen erős sokkot kapott és a barátja hozta be ide.'-mondta. 'Igen, szerencsés. Nagyon kedves és jó képű fiú, és még jó hogy éppen magával volt.'-fűzte hozzá mosolyogva, majd a papírokkal a kezeben távozott. Minden olyan fehér volt, és unalmas. Minden olyan szomorú volt körülöttem. Az órám este tizenegy órát mutatott. Utálom az estéket, mert sok szomorú dolgot éltem át ezalatt a napszak alatt. Egy olyasvalaki lépett be a szobába akire nem számítottam volna.
'Jobban vagy?'-kérdezte és oda jött hozzám.
'Te meg mit keresel itt? Azt hittem, nem találkozunk többé. Milyen szándékkal kerestél fel így hónapokkal később? Csak, nem menekülsz megint azok elől?'-kérdeztem kisírt szemmel.
'Szívesen.'-csak ennyit válaszolt, és zsebbe dugott kézzel bámult az ajtóból.
'Ha cukkolni akartál akkor nem kell itt lenned, hagyhattál volna meghalni!'-mondtam indulatosan.
'Nem. Nem cukkolni akartalak, csak bocsánatot kérni a múltkori miatt.'-felelte normál hangnemben.
'Jó, kössz.'-mondtam és az ujjaimmal babráltam, meg a vénámba irányuló, infúziót méregettem szemeimmel.
'Mitől kaptál sokkot?'-kérdezte is leült az ágyam szélére.
'Bocsi, de ez nem rád tartozik.'-feleltem.
'Hónapokig gondolkoztam hogy felkeresselek-e újra. De nem tettem, valamilyen oknál fogva szerencsére legyőztem az egoista bunkó énem és elmentem hozzád. valaki azt suttogta hogy pont akkor kell hogy melletted legyek. Tisztában vagyok vele hogy csak egyszer találkoztunk, és az sem volt valami csodás, de láttam benned valamit.'-mondta.
'Miért..?'
'Nem tudom.'
'Miért mondtad azt hogy a fiúm vagy?'-kérdeztem, és egy zsebkendővel letöröltem az arcomra száradt könnyeket.
'Azért, mert ha azt mondom hogy életemben egyszer láttalak, gyanusítani kezdenek.'-replikázta.
'Ok.. Nem érdekes. Jól vagyok.'-mondtam.
'Nem vagy jól, te is tudod.'-nézett rám kék szemeivel.
Amint kimondta nem bírtam tovább, mert igaza volt, én is tudtam hogy gyenge vagyok.Sírva fakadtam, majd elmondtam Ed-nek mindent...
'Szia Lionel!-átkaroltam, mikor megláttam.
'Szia, Stormy. Hogy vagy?'- úgy kérdezte, mintha útban lettem volna.
'Voltam már jobban is. Történt valami Carmennel?'-kérdeztem, miközben az ajtajában álltam.
'Most nem alkalmas az idő..'-mondta.
'Ok..'-mosolyogtam megértően, és megfordultam.
'Gyere vossza kis oroszlánom.'-hallottam egy női hangot ami biztosan nem Carmené volt. Carmen hangja finom bársonyos és elegáns ez hang pedig közönséges.
Megfordultam és Lionel-re néztem aki értetlenül nézett ram, mintha nem tudná hogy ki van bent.
Megfordultam és berontottam a házba.
'Te ki vagy?'-kérdeztem idegesen.
'Te ki vagy inkább?'-kérdezte szemöldökét húzogatva, és felállt Lionel ágyáról, egy fekete harisnya kötős fehérneműben.
'Én Lionel egyik barátja vagyok, és a barátnőjének a barátja. Légyszives húzzál magadra valamit és menj innen!'-mondtam neki 'teljes higgadsággal'. Szinte semmi nyoma nem látszott az arcomon hogy mennyire dühös is voltam Lionelre!
'Ki vagy te hogy parancsolgatsz?'-feleselt.
-Nem hallottam mit mondtál! Menj innen!'-emeltem fel a hangom a lánnyal szemben aki nem volt még 15 éves sem szerintem.
'Jól hallottad.'-tette csípőre a kezét, mint aki itt valaki.
'Figyelj pisis, inkább lődd fel a pizsamát és tűzz el innen addig amíg be nem gurulok!'-figyelemeztettem. Nagyon tisztességtelennek tartottam hogy amíg Carmen dolgozik ilyen lányokkal bújik össze a háta mögött. Azt éreztem itt nekem kell észhez térítenem Lionelt, mert elfogja veszíteni a 'biztos pontot' az életéből. A lány oda jött hozzám és arcon köpött. Lionel csak nézett mert nem tudta hogy mi folyik itt.
'Hát legyen!'- suttogtam halkan és egy lassú mozdulattal letöröltem az arcomról a lány dns-ét majd rá néztem és egy hatalmasat behúztam neki, aztán kiszaladt a házból.
'Mit csinálsz Lionel? Én nem hiszem el ami az előbb történt.'-mondtam.
'Csak egyszeri alkalom volt..'-mondta szégyenkezve.
'Mi az hogy egyszeri alkalom..? Miért?'
'Mindennek meg van a miértje!'-válaszolta.
'Tudod mit.. Csak azért mert nem akarom megbántani Carmen-t , nem fogom neki elmondani. Titok marad.'-mondtam és a homlokomra tettem a kezem, majd pár percig hallgattam.
'Titok. Többször nem lesz ilyen.' -mondta.
'Figylej, nem vagyok én senki hogy magyarázkodj csak ez engem is megbántott hogy pont te csináltál ilyet a barátnőddel. Most megyek, te pedig rakj rendet mire hazajön.'-mondtam és haza indultam.
Az utca végén Ed várt.
'Szia!-adott egy puszit az arcomra.
'Szia.'- köszöntem, majd beültünk a fekete Range Rover kocsijába majd haza mentünk.
*HÓNAPPAL KÉSŐBB*
'Nem felejtett ugye még el, kedves igazgató úr.'-egy kis üzenetet hagyott Ed a nevemben az igazgató házában, a hűtőjére tapasztva. Másfél év után késznek éreztem magam a bosszúra. Nagyon meg fog fizetni a tetteiért.
'Ne menjetek ki az utcára este 11 után!'-mondtam és megöleltem Carment, és egy kínos pillantást vetettem Lionelre majd megöleltem őt is .
'Ok.'-mosolyogtak és elmentek.
'Szia Ed. Mizujs?'-szóltam bele a telefonba.
'Semmi, veled? Mikor fogjuk megtenni?'-nevetett pimaszul.
....
'Te jó isten!'-hallottam tompán a hangján a riadalmat...
'Stormy, kisasszony. Jól van?'-egy kedves női hangon szólongattak.
Egyet-kettőt pislogtam mire tisztán látni véltem hogy kórházba kerültem. Az egyik nővér állt az ágyam mellett és az infúziomat cserélte le.
'Emlékszel hogy miért kerültél ide?'-kérdezte és a korlapomat tartotta a kezében, és a szemüvege alól pillantott rám.
'Igen.. Azt hiszem.'-mondtam könnyek közt, ismét eszembe jutott.
'Igen erős sokkot kapott és a barátja hozta be ide.'-mondta. 'Igen, szerencsés. Nagyon kedves és jó képű fiú, és még jó hogy éppen magával volt.'-fűzte hozzá mosolyogva, majd a papírokkal a kezeben távozott. Minden olyan fehér volt, és unalmas. Minden olyan szomorú volt körülöttem. Az órám este tizenegy órát mutatott. Utálom az estéket, mert sok szomorú dolgot éltem át ezalatt a napszak alatt. Egy olyasvalaki lépett be a szobába akire nem számítottam volna.
'Jobban vagy?'-kérdezte és oda jött hozzám.
'Te meg mit keresel itt? Azt hittem, nem találkozunk többé. Milyen szándékkal kerestél fel így hónapokkal később? Csak, nem menekülsz megint azok elől?'-kérdeztem kisírt szemmel.
'Szívesen.'-csak ennyit válaszolt, és zsebbe dugott kézzel bámult az ajtóból.
'Ha cukkolni akartál akkor nem kell itt lenned, hagyhattál volna meghalni!'-mondtam indulatosan.
'Nem. Nem cukkolni akartalak, csak bocsánatot kérni a múltkori miatt.'-felelte normál hangnemben.
'Jó, kössz.'-mondtam és az ujjaimmal babráltam, meg a vénámba irányuló, infúziót méregettem szemeimmel.
'Mitől kaptál sokkot?'-kérdezte is leült az ágyam szélére.
'Bocsi, de ez nem rád tartozik.'-feleltem.
'Hónapokig gondolkoztam hogy felkeresselek-e újra. De nem tettem, valamilyen oknál fogva szerencsére legyőztem az egoista bunkó énem és elmentem hozzád. valaki azt suttogta hogy pont akkor kell hogy melletted legyek. Tisztában vagyok vele hogy csak egyszer találkoztunk, és az sem volt valami csodás, de láttam benned valamit.'-mondta.
'Miért..?'
'Nem tudom.'
'Miért mondtad azt hogy a fiúm vagy?'-kérdeztem, és egy zsebkendővel letöröltem az arcomra száradt könnyeket.
'Azért, mert ha azt mondom hogy életemben egyszer láttalak, gyanusítani kezdenek.'-replikázta.
'Ok.. Nem érdekes. Jól vagyok.'-mondtam.
'Nem vagy jól, te is tudod.'-nézett rám kék szemeivel.
Amint kimondta nem bírtam tovább, mert igaza volt, én is tudtam hogy gyenge vagyok.Sírva fakadtam, majd elmondtam Ed-nek mindent...
'Szia Lionel!-átkaroltam, mikor megláttam.
'Szia, Stormy. Hogy vagy?'- úgy kérdezte, mintha útban lettem volna.
'Voltam már jobban is. Történt valami Carmennel?'-kérdeztem, miközben az ajtajában álltam.
'Most nem alkalmas az idő..'-mondta.
'Ok..'-mosolyogtam megértően, és megfordultam.
'Gyere vossza kis oroszlánom.'-hallottam egy női hangot ami biztosan nem Carmené volt. Carmen hangja finom bársonyos és elegáns ez hang pedig közönséges.
Megfordultam és Lionel-re néztem aki értetlenül nézett ram, mintha nem tudná hogy ki van bent.
Megfordultam és berontottam a házba.
'Te ki vagy?'-kérdeztem idegesen.
'Te ki vagy inkább?'-kérdezte szemöldökét húzogatva, és felállt Lionel ágyáról, egy fekete harisnya kötős fehérneműben.
'Én Lionel egyik barátja vagyok, és a barátnőjének a barátja. Légyszives húzzál magadra valamit és menj innen!'-mondtam neki 'teljes higgadsággal'. Szinte semmi nyoma nem látszott az arcomon hogy mennyire dühös is voltam Lionelre!
'Ki vagy te hogy parancsolgatsz?'-feleselt.
-Nem hallottam mit mondtál! Menj innen!'-emeltem fel a hangom a lánnyal szemben aki nem volt még 15 éves sem szerintem.
'Jól hallottad.'-tette csípőre a kezét, mint aki itt valaki.
'Figyelj pisis, inkább lődd fel a pizsamát és tűzz el innen addig amíg be nem gurulok!'-figyelemeztettem. Nagyon tisztességtelennek tartottam hogy amíg Carmen dolgozik ilyen lányokkal bújik össze a háta mögött. Azt éreztem itt nekem kell észhez térítenem Lionelt, mert elfogja veszíteni a 'biztos pontot' az életéből. A lány oda jött hozzám és arcon köpött. Lionel csak nézett mert nem tudta hogy mi folyik itt.
'Hát legyen!'- suttogtam halkan és egy lassú mozdulattal letöröltem az arcomról a lány dns-ét majd rá néztem és egy hatalmasat behúztam neki, aztán kiszaladt a házból.
'Mit csinálsz Lionel? Én nem hiszem el ami az előbb történt.'-mondtam.
'Csak egyszeri alkalom volt..'-mondta szégyenkezve.
'Mi az hogy egyszeri alkalom..? Miért?'
'Mindennek meg van a miértje!'-válaszolta.
'Tudod mit.. Csak azért mert nem akarom megbántani Carmen-t , nem fogom neki elmondani. Titok marad.'-mondtam és a homlokomra tettem a kezem, majd pár percig hallgattam.
'Titok. Többször nem lesz ilyen.' -mondta.
'Figylej, nem vagyok én senki hogy magyarázkodj csak ez engem is megbántott hogy pont te csináltál ilyet a barátnőddel. Most megyek, te pedig rakj rendet mire hazajön.'-mondtam és haza indultam.
Az utca végén Ed várt.
'Szia!-adott egy puszit az arcomra.
'Szia.'- köszöntem, majd beültünk a fekete Range Rover kocsijába majd haza mentünk.
*HÓNAPPAL KÉSŐBB*
'Nem felejtett ugye még el, kedves igazgató úr.'-egy kis üzenetet hagyott Ed a nevemben az igazgató házában, a hűtőjére tapasztva. Másfél év után késznek éreztem magam a bosszúra. Nagyon meg fog fizetni a tetteiért.
'Ne menjetek ki az utcára este 11 után!'-mondtam és megöleltem Carment, és egy kínos pillantást vetettem Lionelre majd megöleltem őt is .
'Ok.'-mosolyogtak és elmentek.
'Szia Ed. Mizujs?'-szóltam bele a telefonba.
'Semmi, veled? Mikor fogjuk megtenni?'-nevetett pimaszul.
....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése