Változnak az idők, s velük együtt Én is.

Mikor felébredtem, egy ismeretlen szobában találtam magam egy kissé bő és kinyúlt pulcsiban és egy gatyában.Nem tudtam még normálisan járni, ezért kicsit sántikáltam. Ha arra gondolok mit tett velem az igazgató, aki ráadásul a család barátja volt, felfordul a gyomrom és legszívesebben meghalnék. Nem volt senki sem a házban rajtam kívül. Az ablakhoz mentem, hátha felismerem a környéket, de nem így volt. Foggalmam sem volt hogy hol is vagyok, de viszont az első hó már leesett. Valahol egy erdei házban lehettem. Már két három perce álltam az ablak előtt, mikor nagyon erős fájdalmat éreztem a koponyámnál és az alhasamban. Tapogatni kezdtem az arcom és a koponyám hátsó részét. Be voltam kötözve. Éreztem amint az egekbe szökik a vérnyomásom és riadtan keresgéltem egy tükörért. Végül az emeleten találtam meg.

'Te jó Isten! Mit tett velem ezt a szemét?'-egy könnycsepp csordult ki a szememből, és nem is akartam látni tovább az arcom. A szemeimen kék és lila véraláfutások borították és megduzzadt. A szám és a szemöldököm felrepedt. Kicsit szédültem is. Nem tudtam hol voltam, csak azt hogy el kell onnan mennem most! Szépen lassan lesétáltam a földszintig aztán találtam ott egy papucsot az ajtó előtt, abba belebújtam és kinyitottam az ajtót, majd  körül néztem. Takaros kis házikó volt, de nem nagyon tudtam sokáig ezen gondolkodni, hogy milyen szép, mert a  hideg  szél belekapott a  hajamba és a vékony réteg ruhámba amitől csontig átfagytam.. Nem tudtam merre menjek. Elindultam előre. A fehér hó ropogott a lábam alatt ezzel nyomokat hagyva magam után.

'Várj! Hova mész?'-hallottam egy férfi hangot, aki nekem szólt. Megfordultam és kb egy 20 éves fiút láttam a keze tele volt pakolta tüzifának valóval.

'Te ki vagy?'-kérdeztem és távolodtam, mikor közeledni próbált. Barna hajú 'szőke hercegnek' nézett ki. Soha életemben nem találkoztam még vele és az erdő ezen részében sem jártam még.

'Lionelnek hívnak. Ne félj tőlem. Tegnap előtt én találtalak meg az erdőben.'-mondta a srác.

'Téged hogy hívnak? Jobban vagy már?'

'Stormy a nevem. Igen jól vagyok. Te tegnap előtt hoztál ide? Addig aludtam?'-kérdeztem, de már a lábujjaim szét fagytak a jéghideg hóban.

'Szép neved van.'-mosolygott.' Valaki nagyon el látta a bajodat. Emlékszel arra hogy ki volt az?'

'Nem, sajnos nem emlékszem rá.'-hazudtam neki.

'Szerintem gyere be és pihenj le.'-invitált volna be a házba, de megszakítottam.

'Nem lehet, haza kell mennem! Hol is vagyok?' -néztem zavarodottan.

'A Blackwoodi erdőben, két kilóméterre onnan ahol megtaláltalak.'-mondta,majd belém karolt az egyik kezével és vissza vezetett a meleg házba.

   'Köszönöm hogy segítettél!'-hálálkodtam egy csésze forró csoki mellett.

'Nem kell megköszönnöd.'-barátságosan rám mosolygott majd megpiszkálta a tüzet.

'Egyedül élsz itt? Hány éves vagy?'-kérdeztem.

'21 vagyok és a barátnőmmel lakom itt. Olyan nyugis itt, de mostanába furcsa dolgok mennek az erdőben.'

Hát persze, hogy volt barátnője, hisz' ki ne szeretne egy  barátot aki ilyen kedves?! Pech.

'Gondoltam hogy van egy nő a háznál, mert olyan szép rend van. Most hol van?'

'Elutazott egy hete, de holnap már visszajön.'-mondta.

'Nos, tudod, már jól vagyok, köszönök mindent amit értem tettél, hálás vagyok is érte, de valahogyan segítenél haza kerülni? Pepper a kiskutyám már biztos hiányol.'

'Persze, haza viszlek. Hol laksz?'-kérdezte.

'Blackwoodban és azon belül a St.Edward Road 141.-ben.'-mondtam a pontos lakcímem.

    A kocsiban jó meleg volt, nem fáztam, és az a 10 perces autó út is csendben telt, én egy kicsit kínosan éreztem magam, mert hát azért ha ilyen tiszta vagyok akkor látta a testem, mialatt megfürdetett, de ilyen esetben remélem nem azt nézte....

'Megérkeztünk!'-mondtam, és kinyitottam az ajtót.

'Stormy, szeretném ha barátok lennénk! És ha valami kell akkor én és Carmen ott leszünk.'

'Köszönöm! Tényleg!'-mosolyogtam. 'Jah, majd a ruháidat visszaviszem, vagy visszaküldöm neked.'-kiszáltam a kocsiból és a lábtörlő alatti kulcsot használtam, majd bementem. Lionel addigra már elhajtott.  Betotyogtam a nappaliba és a kanapén ott találtam Peppert és Sparkle-t.

'Stormy? Mi lett veled? Hol voltál?'-aggodalmaskodott.

'Elég hosszú sztori nem szeretnék róla beszélni.'-feleltem.

'De mond el! Nagyon aggodtam.'

'Most már  nincs semmi. Jól vagyok.'-nyugtattam ,még jó hogy a kötéseket levettem a fejemről.

'Ezt nem hiszem el, tiszta kék és lila folt vagy, látott már orvos?'

'Kérlek, Sparkle. Ne kérdezgess most erről, majd elmondom ha lesz kedvem.'

'Jó. Bocsánat.'-Felállt és körbe font karjaival.

Tudtam hogy nagyon aggódott miattam. De nem mondom el neki az igazat. Ez csak rám és a 'kedves' igazgatóra tartozik, akit megfogok látogatni egyszer még utoljára. Hogy képzelte ezt?! Nem is emésztem ezen magam inkább a jelenre koncentrálok, nem mutatkozhatok gyengének Sparkle előtt, és senki előtt sem.  Miután elengedett, megfürödtem és hallgattam az újdonságokat amikről ezalatt a két nap alatt lemaradtam. Estefelé elment az iskolába, én pedig pihentem.

*KOPP-KOPP*- valaki kopogott az ajtómon. Oda mentem és kinyitottam az ajtómat. Egy fekete hajú kék szemű férfi állt az ajtómban, és úgy tűnt hogy futott, mert szaporán lélegzett.

'Ki vagy..'-Hívatlanul belépett, majd becsapta az ajtót maga után.

'Shh..'-csitított és idegesen húzta el a függönyt.

'Ki vagy te?'-suttogtam és egy tincsemet hátra simítottam a fülem mögé, míg a másik kezemmel az asztalon matattam valami éles tárgyért, hogy megvédjem magam.

'Merre ment?!'-Egy mély hangú férfi szavai hallatszottak el a házam előtt és az ablaknál látszódott hogy magas és testes volt. Nem válaszolt a házamban bújdosó fiú.

'Hallod, ha nem mondod meg ki vagy és mit akarsz itt akkor kiabálok!'-fenyegettem meg. Riadtan, hirtelen gyorsasággal ért mellém és befogta a szám.

'Majd elmondom, csak maradj csendben!'-suttogta.

'Eressz el!'-hümmögtem, és próbáltam kiszabadulni a rabulejtő fogva tartásából. Megharaptam mire felszisszent. Annyi időm volt hogy felkapjam az éles üveg  kupámat a szekrényről és magam elé tegyem, ezzel próbálva távol tartani magamtól.

'Az istenit! Ez fáj!'-sziszegte.

'Ne gyere közelebb!'-meresztettem rá a szemeimet fenyegetően, de csöppet sem úgy nézett ki mint aki megijedt volna egy félig agyon vert lánytól.

'Nem akarlak bántani! Segíts!'-mondta és a kezeit maga elé helyezte, jelezve nekem hogy 'feladja'. 'Miért nem kiabáltam még? Hiszen nem az én bajom hogy ezzel mi lesz. Nem is ismerem'. -suttogta az egyik felem de a másik figyelmeztetett, hogy tényleg nem ismerem, és nem tudhatom mi elől, vagy ki elől menekül. Ezért nem szóltam. Hallani lehett ahogyan eltávolodtak a házamtól, ami az erdő mellett volt.

'Nem fogsz bántani?'-teszteltem hogy biztonságos-e ha leteszem a 'fegyverem', mert már zsibbadt a kezem.

'Dehogy.'-válaszolta. 'Elmentek?'-kérdezte.

'Igen...'-mondtam és lassan letettem a kupát amit nyertem.

'Ki vagy te? És ez mi volt? Kik ezek?'-kérdőre vontam , mert hát azért csak az én házamban volt, van közöm hozzá. 'Jól vagy egyébként?'-kérdeztem.

'Jól vagyok! '-vágta rá haragosan.

'Ok. Nos válaszolnál, mibe kevertél majdnem bele?'

'Nem. Köszi. Viszlát.'

'Nem mész te sehová!'-mondtam és megragadtam a karját.

 'Az előbb még remegő lábakkal rontottál be a házamba búvóhelyet keresve, most meg ez a hála a bunkózás?'-kérdően néztem bele a szemébe, éreztem ahogyan a lelkébe láttam a szemein keresztül.

'Figyelj kislány, eressz el! Semmi közöd hozzá'-rosszfiúskodott.

'Figyelj, 'haver'! Van hozzá közöm és ez a rosszfiús viselkedés nem nyerő, inkább bökd ki mi van.!' 

Csendben nézett rám hátha nem kell majd magyarázatot adni az előbbiért, de nem hatott meg! 3 hosszadalmas perc után  megkérdeztem ismét.

'Nah?'

'Ohh istenem, hogy miért pont ebbe a házba vezettél.'-mondta és forgatta a szemeit.

'Én is ezt kérdem, de már ez nem fog megváltozni.'

'Jó, jó!! A nevem Edward, de Ed-nek hívnak... Ezek a fickók pedig meg akarnak ölni.'-hadarta.

'Miért akarnak megölni?'-tovább faggattam..

'Muszáj azt neked tudnod? Nem is ismerlek!'

'Igen.'

'Drogot csempészek, de megloptam őket..'-mondta lesütött szemmel.

'És mit fogsz csinálni?'-kérdeztem.. Ugyan nem ismertem, de valami azt súgta hogy még később talán segíthet nekem pár dologban.

'Há-át, az biztos nem egy ilyen uhhm, izé, félig agyonvert lánytól kérek segítséget.'-nevetett.

'Ugye, tudod hogy már megtetted, te egoista, nagyképű..Oh, Istenem.. Na húzz innen!'-kiaraktam ezt a bunkó idiótát, és rácsaptam az ajtót.

Milyen egy hálátlan. Hát nem is tudom ez mi volt. Miért kell nekem ilyenekkel találkoznom? Mit tehettem előző életemben, hogy ezt érdemlem? Most már biztosan nem tudok visszaaludni, ezért leültem a kanapémra és bekapcsoltam a TV-t.

*Hónapokkal később*

'Sparkle....