Ki vagyok? 1/2

Sziasztok, köszönöm a sok látogatást, és a feliratkozókat, továbbá a kommenteket is. Remélem tetszik majd az új rész. Jó olvasást! Lassan a blog végére érünk. 3 komment után hozom az utolsó részt! :)

 

Lassan álomba szenderültem.

Ez a mai hajnal, teljesen összezavart. Az az álom. Mik ezek a jelenések? Hol is kellene kezdenem a nyomozást? Hétvégén elmegyek a megyei rendőrségre, hátha tudnak valamilyen információval szolgálni, ami a segítségemre lehet.  Fáradtan, táskás szemekkel, kivonszoltam magam az ágyból az  ébresztőm hangjára, ami már egy ideje csörgött, de mivel nem sokat aludtam ezért nem volt sok energiám. Mi lesz velem ma a boltban? Nincs sok erőm, a végtagjaim hirtelen lezsibbadtak, nem birtam megmozdulni. Lionel már nem volt mellettem. 7:30 volt, már elment. Valami akadályozott. Mintha valamilyen fal vett volna körül. A számat nem tudtam mozdítani. A szoba ajtóm becsapódott, és az ablak is. Az íróasztalon lévő váza a földre hullot, minden megrázkódott a szobában. A rezgés után, mintha máshol lettem volna, az én szobám helyett, a gyermekkori lakásunkban találtam magam. A tél ellenére ami otthon volt. A nap erős fénye áthatolt az ablakon, egyenesen a szemembe sütött. Egyik kezemet autómatikusan a szemem elé kaptam. Biztosan álmodok. Ez nem lehet. Hogy kerültem ide? Körülnéztem a terepen. Csípkedtem magam hátha felébredek, de nem, ez nem álom volt. Na de akkor mégis micsoda?! Itt nyár volt. Keresgélni kezdtem régi szobámban. Belenéztem a szekrényembe, iratokat kerestem. Ide nem kerülhettem vissza!-sóhajtottam. A nagy kutakodásban, a nyitott ablak általi fuvallat lefújt a szekrény tetejéről egy képet. Én voltam rajta. Anya. Apa. és egy kislány. Megfordítottam.

''1993. július 29.-e. Boldog 19. születésnapot Stormy!'' -ez meg mi? Hiszen a dátumon 1993 van most pedi.. Jobban megnéztem a képet. Mind annyian mosolyogtunk, és e ház előtt álltunk. A háttérben  a nap szikrázó sugara  barnította mindannyiunk bőrét. Ki az a kislány? Nem a húgom. Nekem nem volt húgom. A szüleim nagyon fiatalok voltak,  egy picit elbizonytalanodttam,de ők voltak azok. Apám erős vonásai jól látszódtak. Hihetetlen. Körbe kell hogy nézzek. Apró léptekkel jártam a házban. A padló ropogott a lábam alatt. Korhadt volt. A szép kivilágosodott teret a sötétség lepte el, a falon ugyanazok a képek lógtak le amit találtam. Az volt az egyetlen kép. Sötét füstben kirajzolódott egy nő alakja.  Hát-középig érő gesztenye barna haja a vállára hullott. Háttal állt nekem. Hasonlított anyámra. Egy halvány rózsaszín sweater-t viselt, egy világos kék koptatott farmerrel. Vélkony alkata volt. Nem vette észre hogy ott vagyok, több próbálkozásom ellenére sem. Sírni kezdett. Csak ott álltam és nem értettem, nem értettem hogy mi ez? Mik ezek a jelenségek. Egy lépést tettem felé, jobb kezemet vállára próbáltam rakni vigasztolásképp, de ekkor hirtelen megfordult. A haja meghosszabbodott, kiszáradt és borzos fekete lobonccá vált. Arca eltorzult, szeme fehérje feketén nézett rám. Gonoszság tükröződött keseredett és ijesztően fura szemeiből. Fogai sárgák voltak, és hiányosak. Bőre koszos, és hullafehér volt. Hátráltam. Nagyon megijedtem de beleütköztem egy magas férfiba. Az arcán könnycsepp gördült végig. Értelmetlen, és ijedt tekintetemmel nem tudtam ki venni hogy mire gondolhat. Rám mordult. Nem láttam lehetőségét kiútnak. A falak összementek. Könnyeim hullottak mint a zápor eső. A hideg átjárta a testem ami ezen lények jelenlétével járt. Bekerítettek. Nem volt sem ablak, és az ajtónak is nyoma veszett. Sikítottam, de nem hatott rájuk. Megszállottan közelítettek meg.

'Kik vagytok?!' -kiabáltam és letérdeltem a vérben úszó padlóra. A falból folytak.. Nem válaszoltak, csak dermedten néztek, megöltek a szemeikkel.

'Hagyjatok békén! Eresszetek!'-sikítva kiabáltam és fejemet a térdemhez szorítva összekuporodva sírtam keservesen. A nő eltűnk, de fájdalmas szúrást éreztem a hátamban.

     'Stormy!' Stormy! Jól vagy?!'-megpaskolta az arcomat egy férfi. A hangjából véve Ed volt az. A sírástól duzzadt szemeimmel nem láttam sokat. Minden homályos volt. Elvesztettem az eszméletem.

     'Mi történt vele?!'

'Nem tudom. Így találtam rá. A szoba közepén sikított és sírt.Aztán elvesztette az eszméletét.'

'Stormy? Mi van veled?'-Éreztem ahogyan leült Ryan és Lionel is az ágyra.

Mintha a testemen kívülről láttam magam. A fiúk ijedt és aggódó tekintetét amint rám néznek.  Lionel megfogta a kezem, és visszatért a lelkem a testembe. Lassan nyitottam ki szemeimet. Próbáltam szokni a hirtelen fényt, de nehezen ment. Csak egy 'Hmm' jött ki a számon, ami már kiszáradt mint a sivatag.

'Stormy! Mi van veled?'-kérdezte Lionel és megpuszilta a kezem.
Felültem az ágyon és megdörzsöltem szemeimet, majd beszéltem.
'Semmi. Csak.. egy rémálom volt, vagy nem tudom. Kaphatnék egy pohár vizet?'-tereltem a témát.
'Persze hozom.'-megfordult Ed és hozott nekem a konyhából egy pohár vizet.
Újra neki támaszkodott az ajtófélfának és mind a három srác engem nézett. Nem tudták elképzelni mi a fene van vele, de még én sem.
'Mi az hogy semmi? Akkor nem így talált volna rád, a földön sírva.-mondta Lionel.
'Már jól vagyok. Mennyi az idő?'- rájuk mosolyogtam és belekortyoltam a pohár frissítő tartalmába.
'Este van.'-mondta Lionel.
'Bocsi hogy nem mentem dolgozni.'- Ryan-re néztem bocsánatkérően.
'Dehogyis' Semmi baj.'-hadarta és egy hatalmas és hosszú ölelést kaptam.
'Figyelj. Elhoztam a csajom. Mától járunk..és-szünetelt. -Írtam Sms-t és azt hittem tudod. Remélem nem baj ha elmegyek. Muszáj.'-mondta Lionel. A mosolyom lehervadt az arcomról. Libabőrös lettem. Nem mondhattam hogy : figyelj, maradj már nem látod milyen rosszul vagyok? Bár a tetstem már nem fáj,  mert kialudtam, de a lelkem igen. A szívemben üresség tátong, feszült is vagyok, de támogatom. Nem számít hogy hogyan, csak a barátja lehessek ha más már nem.  Lehet ez csak egy fellángolás, de mégis más.. A fenébe! Annyi fiú van még. Kit érdekel Lionel? Jó barát. És? Mindegy. A fejemben sokminden járt. Sok minden volt amit elakartam volna mondani neki., de bolondnak hisznek. A válaszom csak egy álmosoly és egy 'Ok' volt. Megölelt, majd el is ment. Ed is jelezte hogy mennie kell, de nincs ínyére hogy itt hagyjon. Viszont Sarah várja. Nem bánom. Megoldom én egyedül is.
'Én maradok ha szeretnéd. '-mondta kedvesen Ryan.
'Persze! Nem bánom.'-mondtam és mosolyogtam.
 Nem hagyott itt.
'Most el kell mennem. DE. Ha bármi baj van engem hívhatsz.'-mondta Ed és egy puszit nyomott a homlokomra majd megborzolta a hajam.
'Ok. Szép estét. Üdvözlöm Sarah-t.'-mosolyogtam és néztem ahogy elhagyja a szobámat.
'Nos, akkor, tényleg jól vagy?'-kérdezte. 'Nekem elmondhatod. Ki bántott? Valaki bántott?'-folytatta, nem várta meg míg befejezem.
'Igen jól vagyok. Nem.. nem bántott senki, csak rohamot kaptam.'-gyorsan ki kellett  valamit találni, inkább higyje azt hogy csak egy apró rohamot kaptam mint hogy azt gondolja, hogy hülye vagyok. Kitakaróztam. Fel keltem és kimentünk a szobából. Ledobtuk magunkat a nappaliban, és elkezdtünk ps-ezni. A Need for Speed-el kezdtünk, aztán Tekkeneztünk is, persze már örültem ha egyszer nyertem. Kicsit beleizzadtunk a játékba. Az ujjaim már fájtak, az örkös gombnyomkodástól. Levette fekete pulóverét, és egy fehér pólóban volt, amin átlátszódtak az izmai. Modell is lehetett volna. Nem értem miért jó boltosnak lenni ha ilyen teste van.. 
'Nézzünk egy filmet?'-kérdezte.
'Aha. Megyek és hozok popcorn-t és valamilyen rágcsálni valót. Te addig válasz filmet.'-mondtam és felálltam majd a konyhapult mögé indultam. Mezitláb voltam, a hideg csempétől kicsit megrezzentem, de csak egy percig tartott. A szekrényből kivettem a kukoricát aztán beraktam a mikróban. Találtam még oreo kekszet is. Amikor a mikró lejárt kivettem a pattogatott kukoricát és egy tálba öntöttem aztán a egy nagy üveg Coca kólával visszamentem a kanapéhoz és elhelyezkedtem.
'Mit választottál Ryan?'-kíváncsiskodtam.
'Grow ups 2.'-mondta.
'Uhh. Az jó!'-mondtam.
A filmen szétröhögtük magunkat. Nagyon felvidított Ryan jelenléte. Nem hagyott egyedül. A kíváncsiság fúrta az oldalam. Meg kellett tudnom, sikerült-e neki az estéje a múltkor. Ezeker nyiltan megbeszéljük mindig, mióta jóban vagyunk megint.
'Na.. és milyen volt az estéd a lánnyal?'-mosolyogtam huncutul.
'Az eleje jó vólt. Tudod.. csókolóztunk meg minden. Vetkőztettük egymást, még ezzel sem volt gond. Viszont a hónajamat akarta csókolgatni, és a lábamat is úgy nézte, mintha le akarná harapni. Inkább eljöttem.'-nézett rám furán.
'Te szent szar...' -ledöbbenten néztem az arckifejezését.
'Hát ja. De mindegy.'-mosolygott.
'Szerintem megyek aludni. Itt aludhatsz ha akarsz.'-mondtam.
'Ha nem kérded meg akkor is itt aludtam volna.'-nevetett.
'Te kis kedves.'-mondtam.
'Lionel és Ed mondják, mostanában nem alszol jól. Rémálmaid vannak.'-mondta.
'Igen. De ha emiatt aggódsz, nem kell. '-mondtam és felálltam.
'Megágyazzak neked Lionel szobájában?'-kérdeztem.
'Veled alszom. Nem akarom hogy megint...'
'Hogy?'-kérdeztem. Tudtam. Most biztos csak vigyázni akar rám. Mindegy. Nem vagyok bárány hogy őrizni kelljen.
'Menjünk inkább.'-biccentett a fejével.
        'Jó éjt.'-mondtam és lehunytam a szemeimet.
'Jó éjt neked is.'-mondta.
    'Magához tért. Dorktor!'-mondta fehér ruhás nő. Újra  a testemen kívül voltam, láttam egy fekete rövid hajú, meggyötört kislányt. Nyugtalan mozdulatai miatt és kisírt szemei, sebhelyes arca miatt nem lehetett felismerni.
'Hozzon gyorsan nekem a legerősebb gyógyszerből, ha nem adjunk be neki akkor.. Nem szabad hogy vissza térjenek az emlékei!'-mondta a fekete hajú doktor. Nem értettem hol vagyok, és mit látok.
Kb. a 30-as éveit járhatta. Fekete nagy keretes szeművege mögött lévő szemeiből jóság tükrözőtt. Sápadt, ki alvatlan arca arról árulkodott már rég nem aludt. Egy szúrást éreztem a nyakamnál. Mintha valami beszippantott volna. Lehunytam a szemem.
   A lány szempontjából láttam a dolgokat. Ez a lány én voltam!  De ez hogy lehet? Nem én irányítottam. Mintha két lélek lenne egy testben...